Emeljünk ki egy példát városunk jellegzetes tulajdonságáról:

Dél-budai postaépület. Pontosabban annak oldalsó bejárati ajtaja. Ha csendesen figyelünk, meghalljuk, hogy beszél hozzánk. De mit is mond?

Mesél régmúlt időkről, a sok betérő ügyfélről, pöfögő postakocsikról. Elmondja, milyen volt akkor megszületnie, amikor még az ablakok rácsozásait is izgalmasra kovácsolták, ráadásul megemlíti nekünk elválaszthatatlan barátját, Kaputelefont, aki hosszú, rozsdás idők óta teljesíti vele a szolgálatot. És még beszél nekünk valami nagyon fontosról, sőt üvölti: Valaki hát fessen már le!!!

Ha a régi festést lekaparjuk, ha rászánunk egy kevéske időt, és tényleg nem sok pénzt, akkor ezt az amúgy is kopottas postaépületet -ha már a teljes felújításása nincs keret- legalább ennyivel szebbé tehetjük. Az ajtó pedig még boldogabb történeteket mesélhetne...